FESTŐI TALÁLKOZÁSOK

A festőszenvedély elfojtása, avagy a női lét alapdilemmái – Peder Severin Krøyer és Marie Triepcke

Marie és Peder Krøyer: Kettős önarckép, 1890

Frida Kahlónak és Diego Riverának, bár mindketten festők voltak, soha nem volt közös festményük. A művészet történetében, különösen a huszadik században, számos festőházaspárt ismerünk, mégis egészen ritka, ha olyan képpel találkozunk, amelyről teljes bizonyossággal meg lehet állapítani, hogy két ember, egy házaspár hozta létre. E ritka kivételek közé tartozik a Kettős önarckép (1890), amely a dán Krøyer-házaspár közös alkotása.

A képen balról Peder Severin Krøyer, jobbról felesége, született Marie Triepcke, asszonynevén Marie Krøyer látható. Egymást festették, Peder Marie-t, Marie Pedert. Dánia, egyesek szerint egész Európa akkori legszebb asszonya valóban bájos a képen, nagy, kék, nyitott szemekkel határozottan néz a néző szemébe. Peder látványa megosztóbb, az arc disszonanciát tükröz. A festmény egy évvel házasságkötésük után készült; akkor, amikor még boldogságuk felhőtlen volt. A közös alkotás azt sugallja, hogy hasonlóan a többi, Skagenben letelepült és alkotott festőházaspárhoz, például Anna és Michael Archerhez, akikkel jó barátságot is kötöttek, kölcsönösen elismerik a másik festői ambícióit, tehetségét, tehát egyenrangú művészek.

Marie Krøyer: Önarckép, 1889

A Kettős önarckép által sugallt helyzet a házaspár között egyáltalán nem volt ennyire egyértelmű. Már Marie egy évvel korábban festett Önarcképe (1889) sem arra utal, hogy alkotója tökéletesen elégedett lenne magával. A bizonytalanságot tükröző képen az arc egyik fele sötétben van, utalva az asszony önpercipiált „sötét oldalára”. A házasságkötés után azonnal felvette a férje vezetéknevét, egy percig sem gondolván arra, hogy saját nevén művészkarriert építsen. A kilencvenes években, amikor a Krøyer-házaspár kétlaki életet élt – a nyarakat Skagenben, a teleket Koppenhágában töltötték – alig néhány képet festett, majd – legalább is egy jelentős időre – felhagyott teljesen a festészettel, hangoztatván, hogy nincs tehetsége hozzá. A kirobbanó festői képességekkel rendelkező, magabiztos férje mellett a kezdettől meglévő önértékelési problémái tovább mélyültek. Művészi érzékkel rendezte be viszont mind nyári otthonukat Skagenben, mind téli lakásukat Koppenhágában, bútorokat tervezett, sőt barátaiknak lakberendezési segítséget nyújtott.

A Marie Krøyer című Bille August-filmben (2012) látottak szerint Peder sokat tett azért, hogy felesége festői tehetsége ne bontakozhasson ki. Lekezelő, fölényeskedő, kioktató hangnemben hívta fel hibáira a figyelmet, sőt nyíltan hangoztatta festői képességeinek hiányát. Marie ekkor még nem érzékelte megalázottságát. Később, amikor Peder súlyos lelki betegsége fokozatosan eluralkodott és mindent maga alá temetett, felfokozva személyiségének eleve meglévő hibáit, ébredhetett rá valóságos helyzetére.

A Krøyer-házaspár Skagenben, 1892

A kezdet ennél sokkal biztatóbb volt. Marie még jóval megismerkedésük előtt tudott Pederről, látta képeit és nagyra tartotta Peder Krøyer festői kvalitásait. Marie már korán gyermekkorában érdeklődni kezdett a festészet iránt, és el is határozta, hogy festő lesz. Akkoriban egy nő számára nem kis nehézséget jelentett a festőpálya. A Dán Királyi Művészeti Akadémia nem vett fel nőket, ezért magánúton tanult festeni. Ekkor ismerkedett meg Anna Archerrel, akivel együtt utaztak Párizsba, hogy festészeti tanulmányaikat Puvis de Chavannes irányításával folytassák. Ekkor futott össze Pederrel, aki szintén Párizsban tartózkodott, a Café de la Régence-ben, a Párizsban élő dánok törzshelyén. Emlékezett rá, hogy egyszer Peder meglátogatta a festőiskolában a nők osztályát, és modellt ült Peder Krøyer Duett című festményéhez (1887). A lány intett neki, mint régi ismerősnek, és ezzel a bájos kézmozdulattal kezdetét vette kettejük tragikus története.

Peder Krøyer azonnal beleszeretett a gyönyörű lányba, akinek imponált az akkor már nagy hírnévnek örvendő, tizenhat évvel idősebb mester. Marie barátai próbálták lebeszélni őt a házasságról. Pederről az a hír járta, hogy jegyben járt valakivel, aki teherbe esett, de ő elhagyta menyasszonyát. Semmi nem támasztotta alá ezt a pletykát, Marie nem is vette komolyan. Házasságuk válságosra fordulásában valóban nem Peder hűtlensége, hanem személyiségváltozása játszotta a főszerepet. Az életrajzi adatok szerint ugyanis Peder Krøyer vérbajban és bipoláris affektív zavarban szenvedett. Bár semmilyen jel nem utal felesége fertőzöttségére, a festő fokozatos megvakulása és viszonylag korai halála a vérbaj szövődményeivel lehetett összefüggésben. A bipolaritás jól dokumentált, bár akkor még körszakos vagy cirkuláris elmezavarnak nevezték.

Peder Krøyer: Duett, 1887

Peder Krøyer gyermekkorát súlyos lelki traumatizáció jellemezte; anyját is elmebajjal kezelték és korán elválasztották gyermekétől. Balsorsát a cseperedő gyermek – sok más művészhez hasonlóan – festői képességeinek kibontakoztatásával reagálta le. Betegsége hosszú lappangás után, házasságkötését követően alakult ki. Rendszeres lakója lett a Middelfarti Elmegyógyintézetnek, ahol Bille August szerint vízterápiában részesítették, azaz erős vízsugarat irányítottak meztelen testére, amitől őrjöngései csillapodtak. Ma ezt a „gyógymódot”, történetileg nézve, az elektrosokkhoz hasonlóan, a pszichiátria erőszakfegyverének tartják.

A Marie Krøyer című film érzékletesen mutatja be Peder fázisváltásait. Hipomán állapotaiban nagy lendülettel dolgozott, majd amikor beindult a negatív fázis, paranoiddá vált. Azt kezdte emlegetni, hogy „vérdíjat tűztek ki a fejére”, „ki fogják végezni”, és szorongásával összefüggésben családtagjait megalázó helyzetbe hozta, miközben alkotóképességét egyik napról a másikra elvesztette. Marie már az előjelekből felismerte a bajt, és mindent megtett, hogy közös lányukat, az 1895-ben született Vibekét megkímélje az apa kegyetlen játékaitól. Az egyik ilyen „játék” leghíresebb festményéhez, kapcsolódik, a Nyáreste a skageni tengerparton (1893) című képhez, amelyen férj és feleség elválaszthatatlan kutyájukkal békésen andalog a parti fövenyen. A filmrendező Bille August a kép keletkezéstörténetét áthangszerelve Vibekét is a kép egyik modelljeként tünteti fel (a lány két évvel a kép megfestése után született). Majd amikor anyjával megnézik a kész festményt, a kislány döbbenten veszi észre, hogy nem ő, hanem a kutya szerepel a képen. Lehetséges, hogy ez az eset egy másik képpel történt meg; a játékfilm szabadsága lehetővé tette, hogy a jelenetben a híres festmény még látványosabban emelje ki Peder kegyetlenségét. Később, a visszaesések bevezető szakaszában Krøyer többször játszatja el lányával a kutyát. Egy alkalommal a kertjükben lelő egy madarat, majd Vibekét kéri meg, hogy a szájában vigye hozzá az elpusztult állatot. Nem csoda, hogy a kislány száját sokszor hagyták el ezek a mondatok: „Félek, hogy a papa furcsán fog viselkedni”, vagy „néha megrémít a papa”. Bár e történetek életrajzi dokumentumai nem állnak rendelkezésre, és lehet, hogy fikció termékei, a diagnózis ismeretében akár meg is történhettek.

A Middelfart Kórház fényképe

Marie Krøyer azt a modern nőtípust testesíti meg, akinél a különböző szerepkövetelmények – anyaság, hivatás, partnerség, háziasszonyi szerep – összeegyeztethetetlennek bizonyultak és súlyos belső konfliktusba torkolltak. Először a hivatását kellett feladnia, hogy csökkentse belső feszültségeit. Később az anyasága került súlyos veszélybe, amikor újra szerelmes lett: választania kellett új partnere és a lánya között. Férje betegsége viszonylag gyorsan szövődött erektilis diszfunkcióval (impotenciával), emiatt a szexuális örömről is le kellett mondania. Miután fokról fokra kiábrándult a férjéből, egyre nagyobb igénye támadt a gyengédségre, az érzelmek magas hőfokára, a rá irányuló figyelemre, erotikus izgalmakra. A huszadik század első éveiben jutott arra a pontra, hogy úgy érezte, történnie kell valaminek, ami elfeledteti vele a hétköznapok súlyos keserveit. És történt.

Peder egyre gyakoribb intézeti kezelései miatt a házaspár egyre kevesebb időt töltött együtt. Marie számára lehetőség nyílt egyedüli vagy barátnőkkel történő utazásokra. Így jutott el 1902-ben Taorminára, Szicíliába, ahol összetalálkozott egy nála öt évvel fiatalabb svéd zeneszerzővel, Hugo Alfvénnal.

Peder Krøyer: Hugo Alfvén portréja, 1903

Hugo pontosan tudta, ki Marie Krøyer. Évekkel korábban már kinézte magának, amikor Peder egyik kiállításán megpillantotta a róla készült portrékat, majd magát a modellt is. Kijelentette, hogy “soha nem láttam szebb nőt az életemben, bájos eleganciája teljesen elvarázsolt engem.”

Az a zenekar, amelyben hegedült, Koppenhágában koncertet adott, és ekkor vetődött be véletlenül a széles körben reklámozott Krøyer-kiállításra. Marie portréi között határozta el, hogy meghódítja a szépasszonyt. A szerencse a kedvében járt, mivel ugyanezen a kiállításon megismerkedett Marie egyik barátnőjével, akivel rövid szerelmi viszonyt kezdett azzal a titkos céllal, hogy így közelebb kerüljön Marie-hoz. A barátnőtől valamennyi szükséges információt megszerzett az asszony mindennapi életéről, személyes problémáiról, férjével való elmérgesedett viszonyáról. Taorminai találkozásuk sem lehetett véletlen. A szeretetre éhes asszonyt nem volt nehéz napok alatt elcsábítania. Marie annyira beleszeretett Hugóba, hogy első dolga volt, amikor visszament Krøyerhez, hogy bejelentse, szerelmes, és válni akar.

Peder Krøyer: Nyáreste a Skageni tengerparton, 1899

Peder Krøyernek azonban semmi oka nem volt arra, hogy váljon. Minden tekintetben elégedett volt Marie-val. Példásan ápolta, tudta, mikor kell intézetbe szállítani, ismerte valamennyi rigolyáját, kézben tartotta a nagy háztartást. Peder nem is álmodhatott volna jobb feleséget. Ráadásul büszkén demonstrálhatta kiállítás-megnyitókon és más társasági eseményeken, hogy neki van a leggyönyörűbb felesége. Nemet mondott tehát a válásra. Tudta viszont, hogy engedményeket kell tennie, ha meg akarja tartani a beindult Marie-t. Ezért felajánlotta neki, hogy szemet huny Hugóval való viszonyára, ha minden marad a régiben. Még azt is felajánlotta, hogy kibérel egy házat Hugónak a városban, hogy nap közben zavartalanul, de szigorúan titokban találkozhassanak. De ha nemet mond Marie az ajánlatra, anyagi támogatását megtagadja tőle, és Vibeke nélkül kénytelen távozni.

Marie azonnal elfogadta az ajánlatot. Úgy érezte, nem tehet mást, ha a lánya közelében szeretne maradni. Az események azonban balul ütöttek ki. Peder és Hugo megismerkedtek ugyan egymással – erről Hugo Alfvén portréja címmel egy Krøyer-grafika tanúskodik -, a megismerkedésből azonban ádáz rivalizáció lett. Különösen az fájt az egyre súlyosabb állapotba került Pedernek, hogy Vibeke is lelkesedett Hugóért. A Marie Krøyer című film egyik drámai jelenetében a visszaesése küszöbén álló festő előveszi a puskáját és kényszeríti Vibekét, valljon színt, kit szeret jobban, őt vagy felesége szeretőjét, Hugót. Ki kellett kicsavarni kezéből a fegyvert, amely dulakodás közben elsült. Szerencsére senki nem sérült meg. Akár így történt, akár nem, a békésnek induló szerelmi háromszög csakhamar felbomlott, és Marie-nak élete legfájdalmasabb döntését kellett meghoznia: le kellett mondania Vibekéről, hogy Hugóval új életet kezdhessen.

Peder Krøyer: Marie Krøyer, 1889

Peder Krøyer akkor egyezett bele a válásba, amikor kiderült, hogy Marie gyermeket vár Hugótól. Margita 1905-ben született Koppenhágában. Marie és Margita 1907-ben költözött Svédországba; a válás után megnyílt az út az új házasság előtt. Hugo Alfvén vonakodott feleségül venni Marie-t. Féltette zenei karrierjét, kórusmesteri állását. Az esküvőre végül Peder Krøyer halála (1909) után, 1912-ben került sor.

Második házasságával Marie Triepcke Krøyer Alfvén csöbörből vödörbe került. Hugo egyre kevesebbet törődött vele, sőt – Peder Krøyerrel ellentétben – rendszeresen megcsalta Marie-t. Ennek ellenére az asszony ragaszkodott hozzá. Végül, tíz évnyi pereskedést követően, 1936-ban váltak el. Közben Marie újra kezdett festeni. Művészetét csak az utóbbi három évtizedben fedezték fel, miután Vibeke 1986-os halála után, az ő hagyatékából került elő a festőnő számos alkotása, amelyek bizonyítják tehetségét, kihasználatlanul maradt művészi lehetőségeit. 2002-ben további művei kerültek elő, amikor Tonni Arnold könyvet írt művészetéről, és ehhez Svédországban intenzív kutatómunkát végzett. Ekkor kiállítást is rendeztek Koppenhágában, 40 festményét és 20 vázlatát mutatták be.

Magányosan, boldogtalanul halt meg Stockholmban.

Irodalom

Fitzgerald, Raphael: Skagen artist Marie Triepcke  Krøyer: Part 1 of 2. Strokes. (Hozzáférés: 2014. szeptember 8.)

Gerevich József: A traumatikus élmények facilitáló szerepe a művészetben. Orvosi Hetilap 157; 2017, 668-677.

Marie Kroyer. https://infogalactic.com/info/Marie_Kr%C3%B8yer

Peder Severin Krøyer. https://hu.wikipedia.org/wiki/Peder_Severin_Kr%C3%B8yer

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!