FESTŐI TALÁLKOZÁSOK

Az elhálatlan házasság, avagy a vágy titokzatos tárgya – Stanley Spencer és Patricia Preece

Stanley Spencer: Kettős meztelen portré: A művész és második felesége, 1937

A művész és múzsája ritkán van együtt a képen. Ha igen, az mindenképpen arra utal, hogy kettejük kapcsolata bensőséges. Erre utal Stanley Spencer angol festő festménye is, amelynek már a címe is jelzi, hogy élettörténetbe ágyazott alkotásról van szó: Kettős meztelen portré: A művész és második felesége (1937). Ennek a festménynek van egy másik címe is, amely azonban látszólag semmit nem árul el a képen szereplők egymáshoz való viszonyáról, és szürrealista csengése van: Akt ürücombbal.

Spencer második felesége Patricia Preece lett, aki leszbikus volt. Ő van a képen, vele házasodott össze Spencer első feleségével, Hilda Carline-nal való válásukat követő egy héten belül. Patricia tanúja Dorothy Hepworth volt, aki az esküvő időpontjában, azt megelőzően, és Patricia élete végéig kedveseként, élettársaként és különös festőpartnereként főszerepet játszott Patricia életében.  Stanley Spencer és Patricia Preece házassága csak papíron létezett, egy napot sem éltek együtt, még szexuális kapcsolatba sem kerültek egymással. A római katolikus egyház gyakorlatából ismert kifejezéssel tehát „nem volt házasságuk elhálva”. Ez lehet a magyarázata a festményen látható szexuális feszültségnek, illetve talán a kép második címének.

Stanley Spencer: Önarckép Patricia Preece-szel, 1937

Általában a festők előnyös arcukat mutatják az önábrázolás során, itt azonban nyoma sincs semmilyen önmagasztalásnak. A petyhüdt péniszével kelletlen asszonya előtt guggoló szemüveges férfi szánalmat kelt a nézőben.  Patricia arckifejezése érdektelenséget mutat férje iránt. A férfi a nő mellét nézi, a nő még csak felé sem fordítja a fejét, elnéz mellette. Hiányzik a szemkontaktus, a két test bőre sem érintkezik. Férj és feleség között a kapcsolat teljes mértékben hiányzik.  A kép előterében látható a második címet adó ürücomb, amelyet Spencer úgy jellemzett, mint „az elkészítetlenül maradt vacsorát”.  A háttérben gáz- vagy olajláng ég. Feltételezhető, hogy a hideg birkacomb a feleség hidegségét jelképezi, összhangban hideg testtartásával és tekintetével. A kép egyetlen meleg pontja Spencer számára a tűz lángja.

Ez a festmény egyike annak a hét portrénak, amelyeket Spencer 1933 és 1937 között festett első és második feleségéről meztelenül vagy félmeztelenül. Ezeket a képeket Spencer a modellek után, közvetlenül vitte vászonra, eltérően a többi művétől, amelyeket emlékezetből készített. Azok, akik nem ismerik a festő életét, Spencer második házasságát valamilyen bohém tréfaként is értékelhetik. Művészek között megeshet az ilyesmi. Egy jó festmény érdekében akár még szerepjátékra is sor kerülhet. Szó sincs azonban erről.

A londoni Tate Galériában látható festmény, amelyet „Spencer leghíresebb képeként” reklámoznak, abban az időben készült, feltehetően az esküvő utáni hónapokban, amikor Spencer rádöbbent arra, hogy súlyos hiba volt elválnia első feleségétől, és elvenni Patriciát, élete ’femme fatale’-ját, a végzet asszonyát.

Stanley Spencer: Patricia Preece meztelen portréja, 1935

Ahhoz, hogy megértsük, mit élhetett át Spencer második házasságának első hónapjaiban, vissza kell tekintenünk életének korábbi időszakára. Orgonista zongoratanár nyolcadik gyermekeként született a Temze partján lévő Cookham-ben. Neveltetésében nagy súlyt helyeztek a zenére és a bibliára. Kiváló rajztanártól, Henri Tonkstól tanult rajzolni. Legkisebb gyermekként elkényeztették, ráadásul alacsony növésű volt, és diáktársaihoz képest gyerekesnek tűnt. Nem meglepő, hogy sokszor vált társai céltáblájává. Emiatt sem szerette őket, ingázott London és Cookham között, el is nevezték a többiek „Cookham”-nek. Spencer „földi paradicsomnak” hívta azt az időszakot, amikor 1912-ben végzett a Slade-en. Úgy vélte, ekkor festette legjobb képeit.  Lady Ottoline Morrell, a szabados életű gazdag arisztokrata hölgy, aki sok művész karrierjét egyengette ebben az időben, meglátogatta Spencert is, és vett tőle egy grafikát. „Egészséges, pirospozsgás arcú farmmunkásként” emlékezett meg róla, és „intenzív géniusznak” tartott.

Kitört a háború, és kezdetét vette élete első hatalmas megrázkódtatása. Eleinte Angliában beteghordóként szolgált, majd közkatona lett a macedón fronton. Erről így nyilatkozott: „A háború alatt, saját és a körülöttem lévő emberek szenvedését látva úgy éreztem, az ember csak akkor tud véget vetni ennek a rettenetes élménynek, ha beleveti magát a mértéktelen szexuális élet, a testi szerelem, a fajtalankodás, vagy ahogy tetszik, mindenféle formájába. Ez az emberiség örömteli öröksége”. Már ebből a vallomásból is kiolvasható, hogy a háborús traumát mennyire igyekezett elhárítva feldolgozni. Később már pontosabban fogalmaz: „Az életem függőben maradt. Elegem volt abból, hogy nem lehetek önmagam, egy holttest voltam, amely az élőket figyeli”. Ezt a deprimált lelkiállapotot 1919-ben megtörte egy fiatal, tehetséges festőlány, Hilda Carline, aki szintén a Slade-en tanult, és akivel első pillanattól kezdve egy nyelvet beszéltek. Spencer szavaival: „úgy éreztem, ugyanazzal a szellemi attitűddel viszonyul a dolgokhoz, mint én. Rendkívüli embernek láttam magam. Az életemet vele képzeltem el.” Buzgó vallásosságát, tehetségét, képzelőerejét és markáns egyéniségét szerette Hildában.

Stanley Spencer: Patricia Preece portréja, 1933

Hilda a hatodik házasságkérésre már nem tudott nemet mondani; 1925-ben házasodtak össze. A lelkes Spencerrel szemben a frigyet Hilda „a brit művészet történetében a legbizarrabb házi szappanoperaként” jellemezte.

Eleinte még együtt festettek, hasonló témákat, többnyire tájképeket, később Hilda leszokott a festésről, mivel két lányuk születése miatt alig tudott időt szakítani rá, férje sem támogatta ebben. Ezzel összefüggésben önbizalma is sokat romlott.  Spencer minden percet, amelyet Hilda házimunkával, gyermekneveléssel vagy festéssel töltött, sajnált, mert ilyenkor nem vele foglalkozott.

Ebben a viszonylag zavartalan időszakban kezdett hozzá Spencer egyik főművéhez, A katonák feltámadása című faliképhez a Sandham Emlékkápolnában (1928), amelyen látomásszerűen idézi fel háborús emlékeit. A feltámadt katonák fehér keresztekkel a hátukon közelednek az őket váró Krisztus felé.

Spencer életének második nagy megrázkódtatása akkor vette kezdetét, amikor 1929-ben, már sikeres festőként, megismerkedett Patricia Preece-szel egy cookhami teázóban.  Patricia Preece, barátnőjéhez, Dorothy Hepworth-höz hasonlóan, festőnek készült. Különös traumatikus élmény árnyékolta be fiatalkorát.  Amikor Sir William Schwenck Gilbert, a híres drámaíró úszni tanította Patriciát és egyik barátnőjét a közeli folyóban, és a lány arra kérte a hetvenöt éves írót, hogy segítsen neki, mert nem érezte lába alatt a talajt, Gilbert odaúszott, majd amint Patricia a hátába kapaszkodott, a férfi süllyedni kezdett, majd holtan emelték ki a segítségül hívott emberek a tóból. Bár Patricia vétlen volt a balesetben – Gilbert szívrohamot kapott – lelke mélyén magát okolhatta a történtekért. Egy évvel később keresztnevét, Ruby-t Patriciára változtatta.

Patricia Preece fotója, 1928

1918-ban, a slade-i művészeti iskolában találkozott Dorothy Hepworth-tel, akivel életre szóló románcot kezdett. Ettől kezdve mindenhová együtt mentek, együtt folytatták festészeti tanulmányaikat, együtt jártak Natalie Barney festészeti szalonjába, ahol a leszbikus festészet világa mély hatással volt rájuk. Eleinte együtt is festettek, hasonló témájú képeket, majd közös festményeket, végül már csak Hepworth festett, Patricia neve alatt.  A gátlásos Hepworth nem szeretett szerepelni, viszont remekül festett, Patricia, akit a festés nem vonzott annyira, nem is volt különösebben tehetséges, viszont kiválóan kommunikált és társaságkedvelő ember volt, átvállalta a festészet interperszonális és menedzseri teendőit. Így Hepworth Patricia Preece neve alatt futott be festői karriert. Még Patricia halála után is az ő nevével szignálta képeit.

Megbonthatatlan viszonyukat az sem kezdte ki, hogy anyagi támogatójuk, Hepworth apja az 1929-es gazdasági válságban mindenét elveszítette, majd egy évre rá meghalt. Így támogató nélkül maradtak. Ez az élmény indíthatta el Patriciában az egzisztenciális szorongásnak azt a formáját, amely bármilyen erkölcsi gátnál erősebbnek bizonyult. Pénzt kellett szereznie, bármi áron, és Stanley Spencer éppen jókor bukkant fel az életükben. A férfi személyisége tökéletesen megfelelt nagyratörő elképzeléseinek.

A Spencer házaspár és a leszbikus pár egyre gyakrabban találkoztak. Hilda bátyja eleinte udvarolt a harsány és jó külsejű Patriciának, de amikor átlátta viszonyát Hepworth-tel, feladta a lány meghódítására irányuló terveit. Nem így Spencer, aki egyre jobban belehabarodott a lányba. A sorsfordító pillanat akkor következhetett be, amikor Patricia felkínálta meztelen testét arra, hogy Spencer lefesse őt. Fokozatosan ő lett az első számú modellje.

Stanley Spencer és Patricia Preece esküvője, 1937

A festő 1932-ben tágas házat vásárolt Cookhamben, feltehetően már azért, hogy minél közelebb legyen Patriciához, aki korábban már itt bérelt házat Hepworth-tel. Hilda viszonylag hamar átlátta a helyzetet. A házvásárlás évében két képet festett, mindkettőn látszik a depresszió. Egyik barátjához írt levelében arról panaszkodott, hogy Patricia „Spencer vérét szívja”. Kétségtelen, hogy Patricia mindent megtett azért, hogy Spencert magába bolondítsa; ahányszor csak meglátogatta a férfi őket, félmeztelenül fogadta és lehengerlő stílusban beszélt vele. Spencer ajándékokkal, fehérneművel, ékszerekkel halmozta el, időnként készpénzt adott a nőnek, hogy abból vásároljon magának bármit, amire a legjobban vágyik.

Spencer nem szeretett volna válni. Úgy érezte, mindkét nőre szüksége van. Ez lett a veszte. Patricia bejelentette, csak akkor hajlandó vele lefeküdni, ha Spencer elválik Hildától és feleségül veszi őt. De csak akkor megy hozzá, ha a nevére íratja Spencer nemrég vásárolt cookhami házát. Az érzelmileg kiszolgáltatott férfi mindenbe beleegyezett, csak hogy kiérdemelje Patricia szerelmét. Amikor elvált Hildától és néhány napra rá elvette Patriciát feleségül, miközben ráíratta Patricia nevére a Hildával közösen vásárolt házat, sőt átengedte pénzügyeinek intézését is új feleségének, úgy érezte, diadalt aratott. Meg volt győződve arról, hogy Hilda annyira szereti őt, hogy nem akarja megszakítani vele a szexuális kapcsolatot. Így mindkét nő az övé. Tévedett.

Hilda Carline fotója

Hilda soha többet nem volt hajlandó intim kontaktusra elvált férjével. Ráadásul Patricia a mézeshetekre sem Spencerrel utazott el, hanem Hepworth-tel. És ekkor vette kezdetét Stanley Spencer igazi kálváriája. Eszét vesztve ingázott a két nő között, miközben egyik sem akart szóba állni vele. Hilda azért nem, mert elvált tőle, Patricia azért nem, mert már nyeregben érezte magát, mindent megszerzett, amit akart. Egyébként sem állt szándékában, hogy Spencerrel éljen, nem is vágyott rá, libidójának kizárólag Dorothy Hepworth volt a tárgya. A kálvária tetőpontján Patricia be sem engedte Spencert abba a házba, amelynek tulajdonjogát tőle kapta meg, a házasságért és intim kapcsolatért cserébe. Kettejük kapcsolata felidézi Luis Bunuel A vágy titokzatos tárgya című filmjének alapképletét, amely szerint a nő felkínálja magát, de soha nem lesz a férfié.

A kétségbeesett, szeretetéhes és felajzottságában frusztrált Spencer számára Hilda maradt az egyetlen reménysugár. Hampsteadba utazott, ahol Hilda a gyerekekkel és a szüleivel élt, hogy a közelében lehessen. Folyamatosan könyörgött neki, hogy másodszor is házasodjanak össze. Erről Hilda hallani sem akart. Viszont jól esett neki, hogy Spencer ragaszkodik hozzá. Nem akadályozta meg, hogy nap, mint nap találkozzanak. Ekkoriban alakult ki Spencernek az a szokása, hogy hosszú leveleket írt Hildának, majd felolvasta azokat találkozásuk alkalmával. Ez a szokása akkor sem változott, amikor Hilda a negyvenes években súlyos idegállapotba került és kórházi kezelésre szorult. Minden vasárnap meglátogatta őt, és hosszú felolvasásokat tartott.

A negyvenes évek végén derült ki, hogy Hilda emlőrákban szenved, amely egy éven belül végzett vele. Spencer rendszeresen látogatta őt halála napjáig. A levélírást felesége halála után is folytatta, élete végéig. A több száz írott oldalon beszámolt Hildának kapcsolatuk mélységeiről.

Többször próbált elválni Patriciától, aki azonban megtagadta a válást. Számított arra, hogy az időközben depresszióssá vált Spencer előbb-utóbb meghal, így özvegyi nyugdíjat is kap majd utána. Így is történt. Spencer 1943-ban költözött vissza kedvenc városába, Cookhambe. Befutott festőként is súlyos anyagi helyzetbe került, alantas körülmények között élt. Naplójában ekkoriban jegyezte fel, hogy „angyalok és a mocsok között élek.” Szakadt, kirojtosodott, foltos ruhákban jelent meg Cookham utcáin, ütött-kopott babakocsiban tologatta festékeit.

Lovaggá ütötték, nem sokkal a halála előtt, 1959-ben. Bélrák miatt rettenetes fájdalmak gyötörték, ennek ellenére minden erejét összeszedve megpróbálta befejezni utolsó, csaknem harminc évig tervezett művét, Krisztus prédikál a Cockham regattán címmel. Végül a hatalmas vászon nagy része üres maradt.

Irodalom:

Dorothy Hepworth. https://en.wikipedia.org/wiki/Dorothy_Hepworth

Hilda Carline. https://en.wikipedia.org/wiki/Hilda_Carline

Lucie-Smith, Edward: XX. századi művészek élete. Glória Kiadó, Budapest, 2000.

Ottoline Morell. http://spartacus-educational.com/Jmorrell.htm

Patricia Preece. https://en.wikipedia.org/wiki/Patricia_Preece

Stanley Spencer. https://en.wikipedia.org/wiki/Stanley_Spencer

Stanley Spencer: A primer. http://www.christies.com/features/Stanley-Spencer-6261-1.aspx

W. S. Gilbert. https://en.wikipedia.org/wiki/W._S._Gilbert

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!