FESTŐI TALÁLKOZÁSOK

Meggyötört vágy, avagy a világ eredete – James McNeill Whistler és Joanna Hiffernan

James McNeill Whistler: Szimfónia fehérben, No.1. A fehér lány, 1861

A Szimfónia fehérben, No.1: A fehér lány című festmény (1861) nemcsak a zenére való utalás miatt vált ki érdeklődést a nézőből, hanem az ábrázolt személy és alkotója közötti kapcsolat bensőséges jellege miatt is. Sőt, a kép keletkezési dátuma jelzi, hogy Édouard Manet jelentős műveit megelőzve az amerikai-angol festő, James McNeill Whistler korán ráérzett a kor festői kihívásaira.  Ha nem lennének bizonyos művi beállítások a képen (például a megnyúzott medvéből kialakított szőnyeg a lány lába alatt), a lány kecses alakja és testtartása akár spontán módon elkapott pillanatfelvételnek tűnhet, hasonlóan egy Victorine Meurent-t ábrázoló Manet-képhez (Utcai énekesnő, 1962), amelyen Victorine éppen cseresznyét eszik. A képen látható bájos lány Joanna Hiffernan, ír modell, aki a festmény elkészülésének idején Whistler szeretője volt.

A képet sokan sokféleképpen értelmezték. Jules-Antoine Castagnary, műkritikus például a lány kezében tartott liliom alapján a menyasszony ártatlansága elvesztésének allegóriájaként értelmezte a festményt, vagyis a festő Szűz Máriára tett egyfajta vallásos utalásáról lenne szó. A tradicionalisták várható kritikájára ellencsapásul a Whistlert támogatók „spirituális tartalommal bíró jelenésnek” tekintették A fehér lányt, amely Whistlernek azt az elméletét foglalja magában, mely szerint a művészetet úgy kell tekinteni, mint a színek harmóniáját, s nem a természeti világ leíró ábrázolását. Ez a gondolatmenet a l’art pour l’art szemléletnek felel meg.

James McNeill Whistler: Szimfónia fehérben, No.2, A kis fehér lány, 1864

Mások irodalmi mű illusztrációját látták benne; Wilkie Collins divatos novellája, Nő fehérben címmel, nem sokkal korábban jelent meg. Stéphane Mallarmé, Whistler egyik legszorosabb francia barátja a lány hajzuhatagát a férfiúi sóvárgás szimbólumának tartotta. Ezt az értelmezést látszik alátámasztani a férfiasságra és a meggyötört, féltékeny vágyra utaló, vészjósló tekintetű medvefej is. Ismét mások, annak ellenére, hogy csak a kép elkészülte után találkozott Whistler először Dante-Gabriel Rossettivel, a preraffaelita festészet egyik kimagasló megnyilvánulását látták a kora reneszánsz légies ábrázolásaira emlékeztető műben, amelyet a konzervatív Royal Akadémia és a párizsi Szalon elutasított, s csak a III. Napoleon által támogatott Elutasítottak Szalonja fogadta be 1863-ban.

1862 első heteiben Whistler a festményről ezt írta Georges du Maurier-nek: „egy nő gyönyörű fehér batiszt ruhában áll szemben egy ablakkal, amelyen – áttetsző fehér selyemfüggönyön keresztül – átszűrődik a fény. Bár a figura erős fényt kap jobb oldalról, ezért a kép, a vörös hajat kivéve, a briliáns fehérség egyetlen pazar tömege”.

Joanna Hiffernant, akiről viszonylag keveset tudunk – születése és halála időpontja sem pontosan ismert – Whistlerrel való kapcsolata tette azzá, ami, közkedvelt modellé, művészeti menedzserré, „vasárnapi festővé”, a férfi egyik gyermekének nevelőanyjává. Ez az állítás csak majdnem igaz. Kevesen tudják, hogy minden idők egyik legtöbbet emlegetett festményében is főszerepet játszott, és ez a festmény nem Whistler keze nyomán született.

James McNeill Whistler: Szimfónia fehérben, No.3, 1866

A lány kétgyermekes katolikus családban nőtt fel. Whistler barátai és első életrajzírói, a Pennell-házaspár szerint apja, Patrick Hiffernan Costigan kapitányra, a részeges ír férfira emlékeztetett Thackeray Pendennis című novellájából. A Hiffernan-család a negyvenes években költözött Londonba.

Joanna feltűnő fizikai adottságokkal megáldott, intelligens és szép nő volt, vonzotta a férfiak tekintetét, különösen a festőkét. A Pennell-házaspár nemcsak szépnek, de rokonszenvesnek is találta őt. Olyan nő volt a véleményük szerint, aki mellett az agglegény-hajlamú, egocentrikus festő megtanulhatta, mit jelent a szilárd partnerkapcsolat. Whistler egyik biográfusa, G. H. Fleming szerint Jo (Joanna) kiegyensúlyozott, jó természetű ember volt, ugyanakkor sokszor nyers modorú és vulgáris. Emiatt fárasztóan és zavaróan hatott Whistlerre. A Joanna modorára tett utalás azt sugallja, hogy esetleg emiatt szakadt meg viszonylag hamar a kapcsolatuk. Nem, egészen más okok vezettek a szakításhoz.

Gustave Courbet: Jo, a szép ír nő, 1865-66

1860-ban, Angliában ismerkedtek meg a londoni Rathbone téren egy művészeti stúdióban. Ekkor indult hat éves szerelmi kapcsolatuk, mely remekművek sorában jutott kifejezésre, és amelyet úgy jellemeztek, hogy “a klérus által nem jóváhagyott házasság”. Az egyik első képen, amelyet Whistler festett Joannáról (Wapping, 1861-64), az alkotó szerint a lány prostituáltként jelenik meg, bár ebből semmi nem látszik. A festmény egy kikötői jelenetet ábrázol, amint Joanna egy szakállas férfi mellett ül az asztalnál. A szakállas férfi modellje Alphonse Legros festő, Whistler barátja volt.

A fehér lány  1861-ben Párizsban, a Bastignolles sugárúton lévő műteremben készült, akkor, amikor Whistler és Joanna Franciaországban töltötték még a telet is.

A fehér szín végigvonul kapcsolatukon, sőt Whistler egész életművén. A fehér szimfónia második darabja, a Kis fehér lány (1864) a kiváló költőt, Whistler egyik barátját, Algernon Charles Swinburne-t is megihlette; hatására írta a Tükör előtt című versét. A három festmény – Wapping, A fehér lány és A kis fehér lány – jól tükrözi Joanna fokozódó fontosságát Whistler életében. A Wapping című képen még prostituált volt, A fehér lány már a szeretői státuszát tükrözte, a kis fehér lány ujján pedig gyűrű jelzi a kapcsolat komolyságát.

Gustave Courbet: A világ eredete, 1866

Joanna Whistlerre gyakorolt erős befolyását fejezte ki az is, hogy bár a Whistler-család nem fogadta őt be, Whistler hajlandó volt konfliktust is vállalni Joannáért, a családjával szemben. Sógora, Francis Seymour Haden azért utasította vissza a festő vacsorameghívását, mert Whistler ragaszkodott ahhoz, hogy Joanna legyen az est háziasszonya. Amikor azonban Whistler édesanyja, akiről a festő később egyik leghíresebb portréját készítette (Kompozíció szürkében és feketében No 1. Whistler anyja, 1871), amelyet gyakran, mint „Viktoriánus Madonnát” emlegettek, átköltözött Európába, hogy élete végéig fia mellett maradjon, Joannának átmenetileg el kellett költöznie. Ez alternatív szálláshely, illetve a Joanna hirtelen elhelyezésének szervezésébe belebonyolódó Alphonse Legros, a barát – meg nem erősített források szerint – féltékenység forrása lett, és elmérgesítette a két barát között a viszonyt.

1863-ban a pár együtt vett részt a Dante Gabriel Rossetti házában tartott estélyeken Chelsea-ben, és évekig együtt töltötték a nyarat és az őszt a franciaországi Trouville-ben.

James McNeill Whistler: Kompozíció fehérben és feketében, 1876

Bár voltak bizonyos baljós előjelek (a Whistler-család ellenszenve, Joanna harsány stílusa, megjelenésének a férfiakra tett vonzereje), egészében véve Whistler és Joanna kapcsolata betetőződni látszott. Ahhoz, hogy megértsük, végül miért váltak mégis útjaik külön, Whistler személyiségét érdemes nagyítólencse alá venni.

Az Amerikában született festőt a sors, vagyis vasútmérnök apja munkája korán, még gyermekként Oroszországba vezérelte. Szentpéterváron kezdett festészetet tanulni, majd a család rövid időt Londonban rokonoknál töltött. S bár ezt követően visszautaztak Amerikába, Whistler hamarosan visszatért Európába, hogy életét a festészetnek szentelje. Az első éveket Párizsban töltötte, ahol sok művészbarátot szerzett, majd 1859-ben költözött hosszú időre Londonba.

Joannával való megismerkedése idejére Whistler már megkonstruálta önmagát. Festőként több év alatt kifejlesztett egy nem betűkből álló képi szignatúrát, amely japán mintára absztrakt szitakötőt ábrázolt. A szignatúra jól tükrözte ekcentrikus személyiségét. Egészen feltűnő jelenség volt. Nagy kackiás bajsza, szúrós tekintete, monoklija és feltűnően elegáns, dandy-s öltözete határozta meg a róla kialakult első benyomást. Rendkívül magabiztosan viselkedett, láthatóan tele volt önbizalommal, sőt önteltséggel. Sokszor volt arrogáns és önző a barátaival, sőt még a támogatóival is. Élvezte, ha megdöbbenthette a környezetét. Kommunikációjának jelentős része önreklámozásban merült ki, ebben rendkívül hatékonynak bizonyult.

James McNeill Whistler: Whistler anyja, 1871

Amilyen nyegle és komolytalan tudott lenni szociális és politikai kérdésekben, annyira komolyan vette a művészetet. Nyilvános vitára hívta ki azokat, akik mást képviseltek művészeti kérdésekben, mint ő, és szellemes érvekkel védte meg elméleteit. Különleges beszédstílusban, elnyújtott, magas hangon ejtette ki a szavakat. Időnként hatásszünetet tartott.   Egyik barátja szerint „egy másodperc alatt felfedezed, hogy nem beszélget, hanem szavakkal rajzol, és rábízza a hallgatóságra, hogy fejtse meg az így keletkezett benyomásainak értelmét.”

Whistler közismert volt vibrálóan gyors észjárásáról, amely a hasonlóan szellemes Oscar Wilde-dal való szellemi csörtéiben is megmutatkozott. Mindketten a Café Society törzsvendégei voltak Párizsban, és sokszor csak „róluk beszélt a város”. Gyakran jelent meg kettejükről karikatúra a Punch című szatirikus angol lapban egymás kölcsönös szórakoztatására. Egy alkalommal a fiatal Oscar Wilde Whistler vacsoráinak egyikére igyekezett, és amikor meghallotta a házigazda egyik briliáns megjegyzését, hangosan megjegyezte: azt kívánom, bárcsak ezt én mondtam volna! Whistler azonnal riposztozott: Te mondtad, Oscar, te mondtad. Tény, hogy Wilde több alkalommal is megismételte nyilvánosság előtt a Whistler által elhangzott szellemességeket. Kapcsolatuk akkor romlott meg a nyolcvanas évek közepén, amikor Whistler szembefordult az Esztétikai Mozgalommal, Wilde szívügyével. Amikor Wilde 1895-ben bíróság elé került homoszexualitása miatt, Whistler nyíltan gúnyolta őt.

Ez a narcisztikus személyiségű művész Joannában asszonyára talált, aki remekül tudott Whistlerrel bánni. Hiúságának megadta, amire szüksége volt, a sok dicséretet és a feltétel nélküli modellszerepet, cserében kézbe vette a festő életének gombolyítását. Legalább is egy darabig, amíg a dolgok egyik pillanatról a másikra meg nem változtak. 

Minden azzal kezdődött, hogy 1865-ben a szerelmespár a normandiai Trouville-ben töltötte a nyarat a nagy francia realista festő, Gustave Courbet társaságában. Ekkor festette le Courbet először Joannát, barátja, Whistler jóváhagyásával, Jo, a gyönyörű ír lány címmel. A festő négy változatban is megfestette a híressé vált képet, az eredeti Stockholmban található. A trouville-i együtt töltött napok után Courbet ezt írta Whistlernek: „Emlékszel a trouville-i szép napokra, amikor Jo bohóc-játékával szórakoztatott bennnünket. Este pedig ír dalokat énekelt. Megérezte a művészet szellemiségét és lényegét.” Ekkor fedezhette fel Courbet Joannában a kiváló modellt, hogy később – már Whistler tudta nélkül – újabb feladatra csábítsa.

1866-ban Whistler hat hónapos chilei útja miatt felhatalmazta Joannát, hogy ez alatt az idő alatt menedzselje képei eladását, tartsa kézben a háztartást, és kezelje pénzügyeit.  A lány hibátlanul hajtotta végre a rá bízott munkát. Amíg Whistler Valparaisóban volt, Joanna Párizsba, Courbet-hoz utazott, és modellje lett az Alvás című erotikus festménynek. A képen két meztelen nő alszik érzéki pózban egymás mellett. Egyes források szerint ekkor szeretői viszony is kialakult a festő és múzsája között. Ugyancsak ebben az időben festette Courbet egyik leghíresebb képét, A világ eredetét, amely a meztelen női ágyék apoteózisának tekinthető. Az elemzők azt feltételezik, hogy ennek a műnek is Joanna a modellje, az ő nemi szervét látjuk a képen. Több körülmény támasztja alá ezt a feltételezést. Egyes kutatók látták a kép vázlatait, amelyeken még a Johannára hasonlító teljes női alak látható. Másrészt Courbet ekkori életében más jelentős modell nem volt. A kettejük közti kapcsolat jelentőségére utal Courbet részéről az a momentum is, hogy 1877-ben Courbet levelet írt Whistlernek, amelyben egy Joannát ábrázoló portrét említ, amely annyira közel áll a szívéhez, hogy nem fogja soha eladni. Annyit tett hozzá: „Mindenki csodálja a képet”. Nagy a valószínűsége annak, hogy ebben a levélben „A világ eredetéről” volt szó.

A Chiléből meggyötört vágyakkal visszatért, féltékeny Whistler valahonnan (nem tudjuk pontosan, honnan) megtudta, mi történt, mert szakított Joannával. Nárcizmusa megakadályozta abban, hogy elviselje megcsalásának tudatát.

Joannát derült égből villámcsapásként érhette a kapcsolat vége. A Courbet-ügy számára múló szeszély volt, ő Whistlerért rajongott. Fájdalommal érzékelte, amint szerelme új modellel, Maud Franklinnal vigasztalódott, aki ráadásul – a róla készült festmények alapján – hozzá hasonló szépségű és alkatú hajadon volt. Maud két gyermeket szült Whistlertől. A festő mégsem őt, hanem egy építész özvegyét, Beatrice Godwint vette feleségül.

Whistler 1903-ban halt meg. Charles Lang Freer, műgyűjtő, aki egyike volt azoknak a férfiaknak, akik Whistler koporsóját vitték a temetésen, látta Joanna Hiffernant, amint kisírt szemmel lerója kegyeletét szerelme koporsójánál. Freer barátja, a szintén művészetpártoló Louisine Havemeyer beszámolt arról, hogy Joanna legalább egy órát állt a sír mellett, lehajtott fejjel.

Irodalom

A világ eredete. https://hu.wikipedia.org/wiki/A_vil%C3%A1g_eredete

Glazer, Lee, MacDonald, Margaret F., Merrill, Linda, Thorp, Nigel (eds.): James McNeill Whistler in Context. Essays from the Whistler Centenary Symposium of Glasgow, 2003. Smithsonian Institution, Washington, D.C., 2008.

James Abbott McNeill Whistler. https://en.wikipedia.org/wiki/James_Abbott_McNeill_Whistler

Joanna Hiffernan. https://en.wikipedia.org/wiki/Joanna_Hiffernan

Slifkin, Robert, College, Reed: Butterfly Money: James McNeill Whistler as the Invisible Man. In: Glazer, Lee, MacDonald, Margaret F., Merrill, Linda, Thorp, Nigel (eds.): James McNeill Whistler in Context. Essays from the Whistler Centenary Symposium of Glasgow, 2003, 159-168.

Stubbs, Burns A.: James McNeill Whistler: A biographical outline illustrated from the Collections of the Freer Gallery of Art. Washington, 1950.

Symphony in White, No. 1: The White Girl. https://en.wikipedia.org/wiki/Symphony_in_White,_No._1:_The_White_Girl

Symphony in White, No. 2: The Little White Girl. https://en.wikipedia.org/wiki/Symphony_in_White,_No._2:_The_Little_White_Girl

Sweet, Frederick A.: James McNeill Whistler. Catalogue. Tha Art Institute of Chicago, 1968.

Whistler anyja. https://hu.wikipedia.org/wiki/Whistler_anyja

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!