Van Gogh: Gauguin karosszéke, 1888. december
A londoni Tate Galéria és az amszterdami van Gogh Múzeum őriz két olyan van Gogh festményt, a ’Van Gogh széke pipával’, és a ’Gauguin karosszéke könyvekkel és gyertyákkal’ címmel, melyek mint egy diptichon két táblája tartoznak össze.
Mindkét festmény 1888 decemberében, néhány nappal karácsony előtt készült. A képeken látható székek annak az arles-i háznak a berendezési tárgyai voltak, ahol van Gogh és Gauguin két hónapot töltött együtt, s ezeken a székeken ülve folytattak hosszú beszélgetéseket, élénk vitákat egymással. Van Gogh egyik levelében így ír a két festményről: „Közben, mondhatom, két utolsó képem valóban mókás. Egy sárga szalmaülésű szék a piros téglákon, a fal előtt. (Nappal). Azután megfestettem Gauguin székét, színe piros és zöld, esti világításban. A fal és a padló szintén vörös és zöld. A széken két regény van és egy gyertya.” Míg saját széke rusztikusan egyszerű, Gauguin széke elegánsabb, kényelmesebb, egyes elemzők szerint nőies. A festményeken látható székek egy különös barátság tragikus történetére utalnak.
Van Gogh: Van Gogh széke pipával, 1888. december
Van Gogh életében már kora gyermekkora óta az üres szék, mint metafora, volt jelen. Vincent nevű halott bátyja széke mindig üresen állt a családi étkezőasztal körül. Későbbi emlékeiben édesapja üres széke is felidéződött: „Amikor papát kikísértem az állomásra, addig néztem utána, míg az egyre távolodó vonat füstjét látni lehetett. Hazatérve megpillantottam papa székét a tegnapról otthagyott könyvekkel és újságokkal borított asztal mellett, s annyira kétségbeestem, akár egy kisgyermek, pedig tudtam, hogy hamarosan újra találkozunk.”
Kedvenc írója, Charles Dickens haláláról a Graphic című londoni lap egyik számában Dickens üres széke címmel megjelent rajzról értesült, melyet Luke Fields készített. Amikor az író halála előtt Edwin Drood című, befejezetlenül maradt könyvén dolgozott, a kiadó kirendelt mellé egy illusztrátort Luke Fields személyében. Aznap, amikor Dickens meghalt, és Fields belépett Dickens dolgozószobájába, már csak az üres székével találkozott. A megdöbbentő és szomorú látvány ihlette a rajzot. Van Gogh bátyjának, Theónak írt egyik levelében van Gogh a Dickens üres székéről készült rajz kapcsán írta: „Üres székek, akad belőlük jó néhány, számuk egyre gyarapszik, s aztán előbb vagy utóbb már semmi más nem lesz… csak üres szék”.
Van Gogh székei nem üresek. A saját székére pipát festett. A festő még halála napján is pipázott. Egyik levelében leírja, hogy azért vált szokásává, mert Dickens egyik megjegyzésében olvasta, hogy az öngyilkosság megelőzésének ez a legjobb módszere. Gauguin székén gyertyák és könyvek vannak. A könyvek édesapja „tegnaptól otthagyott könyvei” lehetnek, a gyertyák pedig a gyász jelképei.
Van Gogh a képek megfestése előtti két évben (1886-1888) Párizsban él műkereskedő öccsénél, Theónál. Festészetet tanul. Ez alatt az idő alatt mintegy 200 képet fest. Önmagát keresve fő témája saját arca. Megismerkedik Párizs művészvilágával, többek között Paul Gauguinnel, aki nagy hatással van rá. 1888 februárjában elválnak útjaik, van Gogh egy délfrancia kisvárosba, Arles-be utazik, mert napsütötte vidékre vágyik. Kapcsolatuk megmarad, leveleznek egymással.
Van Gogh: Emlékezés az etteni kertre, 1888. november
Arles-ban először a Carrel fogadóban vesz ki egy szobát. Miután összekülönbözik a fogadóssal, az öccse által küldött havi apanázsból egy kis két szobás házat bérel. A ház külső homlokzatát sárga színre festi, és „sárga háznak” nevezi el. A sárga, a Nap színe nemcsak az ekkor festett képein, hanem háza falán is megjelenik. Nappal a mezőn vagy a parkban fest, az estéit a Café de la Gare-ban tölti. Mértéktelen mennyiségű abszintot fogyaszt, és erősen dohányzik. Valószínűleg a korszellemből fakadó olvasmányélmények hatására ekkor alakul ki az a meggyőződése, hogy művész csak fogyatékos lehet; a művészetnek használ, ha az alkotó valamilyen testi vagy lelki fogyatékosságban szenved. Ugyanakkor terveket sző. Szeretne művésztelepet alapítani, és arról fantáziál, hogy Gauguin lesz annak vezetője. E cél megvalósítása érdekében meghívja Gauguint Arles-ba. Van Gogh öccse, Theo elad néhány Gauguin-művet, s egyben ráveszi, hogy viszonzásul eleget tegyen van Gogh meghívásának. Gauguin több hónapig halogatja utazását. Van Gogh-gal szemben ambivalens érzéseket táplál. Elismeri tehetségét, de nem érzi jól magát a társaságában. Gauguinnek akkoriban egyre nagyobb sikerei voltak, megbecsült vezetője lett a Bretagne-ban köréje csoportosult festőknek. Párizs közelsége is vonzerőt jelentett a számára. Végül rászánta magát egy rövid két hónapos utazásra. 1888 október 23-án meg is érkezett Arles-ba.
Kezdetben úgy látszott, hogy Gauguin érkezésével van Gogh több tudatos és tudattalan vágya teljesül. Úgy gondolja, közösen elkezdhetik a művésztelep felépítését, ezzel festőtársát támogathatja anyagilag is, „ami az enyém, annak fele legyen az övé” alapon. Ahogy egy pszichoanalitikus elemzésben olvasható, van Gogh úgy rendezte be Gauguin számára a vendégszobát, mintha egy nő számára készítené. Theónak erről így ír: „Ha valaki meglátogat, a legszebb szobát kell kapnia, amelyet a lehető legjobban akarok berendezni, tényleg úgy, mint egy művészi kis hölgyszobát…”. Kidekorálta napraforgó csokrokat ábrázoló képekkel és elegáns bútorokkal. Az egyik bútor egy kecses karosszék volt, amelyet később megfestett a Gauguin karosszéke című festményen. Van Gogh eredeti tervei szerint Gauguin vezette volna a háztartást, a főzést is beleértve.
Van Gogh: Az arles-i nő – Madame Ginoux, 1888. december
A későbbiekben azonban szinte semmi nem valósult meg van Gogh eredeti elképzeléseiből. Gauguin érkezését követő rövid időszak után fokozatosan súlyos konfliktus alakult ki köztük. Gauguin lekezelő, időnként goromba volt van Gogh-gal, akinek minden erejére szüksége volt, hogy visszatartsa indulatait a felette basáskodó Gauguinnel szemben. Gauguinnek Arles-ban is sikerei voltak a nőknél, és ez éles ellentétben állott Van Gogh kudarcaival.
A két festő személyisége és a festészetről vallott felfogása is élesen különbözött egymástól. Van Gogh a természetben festett. Az eléje táruló látványt örökítette meg. Gauguin ezzel szemben a „lényeget” festette, sokszor emlékezet után, műteremben, előre végiggondolt koncepció alapján, és nem érdekelték a konkrét, körülötte zajló események.
Egy dologban azonban hasonlóak voltak, mindketten nyersen képviselték saját érdekeiket. Így a „két dudás egy csárdában” esete valósult meg a sárga házban, ahol a férfias nádfonatú és a nőies karfás széken üldögélve ádáz harcot vívtak egymással. A független élethez szokott van Gogh napi parancsokat kapott Gauguintől a helyes életvitelt és a festészeti megoldásokat illetően.
Gauguin: Van Gogh napraforgókat fest, 1888. december
Egyre nőtt a feszültség a két festő között. A józan, tárgyilagos Gauguin mindezt végig világosan látta, van Gogh viszont Theónak írott leveleiben eleinte próbálta kisebbíteni a bajt. Ekkor festett képeinek stílusán Gauguin erős hatása érződik. Gauguin visszaemlékezése szerint december közepén amikor éppen egy kávéházban együtt voltak barátjával, és van Gogh abszintot ivott, minden közvetlen előzmény nélkül hirtelen megragadta a poharat, és azt a benne lévő alkohollal együtt Gauguin fejéhez vágta. Amikor Gauguin ezekben a napokban lefestette barátját, van Gogh a festményhez hozzáfűzte, „igen, ez vagyok én, de mint tébolyult”.
Van Gogh is ekkor festette le Gauguint, pontosabban a székét, a magáéval egy időben. Ebbe a székbe sűrítette minden addig többé-kevésbé legyűrt, elfojtott indulatát. Egyben cselekvési programot is kódolt bele, amely az elválás rémképét aktivizálva beindult azon a tragikus, karácsony előtti napon, 1888 december 23-án, amikor Gauguin váratlanul és szó nélkül ismeretlen céllal elhagyta a sárga házat. Van Gogh ekkor a nyomába szegődött egy borotvakéssel. Fejében az lüktetett, hogy bármire képes, még Gauguin megölésére is, hogy visszatartsa barátját. Azonban amikor meglátta őt, hirtelen megfordult és elfutott. Visszaérve a házba, levágta bal fülét, majd becsomagolta és elvitte a kisváros bordélyházába, ahol egy Rachel nevű örömlánynak adta ajándékba. Amikor innen visszatért a sárga házba, már várták. Azonnal beszállították az arles-i gyógyintézetbe. Gauguin az éjszakát biztonsági okokból egy szállón töltötte, majd másnap elutazott Arles-ból.
Az ősművész megölte a bölényt, miután felrajzolta azt a barlang falára. Van Gogh is önmagát beteljesítő jóslatként kezelte a két széket. Csakhogy a megvalósításba hiba csúszott. Gauguin életben maradt. Van Gogh a barátja ellen irányult indulatait maga ellen fordította, és megcsonkította, testi és lelki értelemben fogyatékossá tette önmagát. Menet közben, visszariadva a gyilkosságtól, egy másik tudattalan, öndestruktív program lépett életbe. Ennek megvalósításához fülét, majd másfél évvel később életét kellett feláldoznia.
Irodalom
Ingo F. Walter, Rainer Metzger: Van Gogh. Taschen/Vince Kiadó, 2006. Van Gogh válogatott levelei. Háttér Kiadó, 2006.
Nagera, Humberto: A két üres szék. Enigma 18-19, 1998, 38-48.
Kommentek