Pablo Picasso: Fésülködő nő, 1906
Ha összehasonlítjuk Pablo Picasso (1881-1973) „Nő körtékkel” című képét (1909) a festményhez modellt ülő Fernande Olivier fényképével, a látvány különbözősége megdöbbenti a nézőt. A csinos fiatal francia asszony felismerhetetlen a portrén. Néhány évvel korábban, 1906-ban festette Picasso a Fésülködő nő című képét, amelynek szintén Fernande volt a modellje. Ha a két képet együtt nézzük, arra a következtetésre juthatunk, hogy festőjük nem ugyanaz a személy. A Fésülködő nő című képen látható meztelen asszonyról ugyanis már el tudjuk képzelni, hogy az Fernande Olivier-t ábrázolja. A festményen Fernande éppen gesztenyebarna haját fésüli. Személyes, intim kép. Annak az időszaknak az élménymélységét tükrözi, amikor Fernande a „szerelem istennője”, a női szépség megtestesülése, maga Vénusz volt Picasso számára.
Mi történhetett 1906 és 1909 között, hogy Picasso néhány év leforgása alatt ennyire átformálta múzsáját a vásznon?
Ahhoz, hogy megértsük azt a lelki folyamatot, amely a két időpont között Picassóban végbement, tisztáznunk kell egyrészt a festő viszonyát képeihez, másrészt Fernande és Picasso kapcsolatát kell jobban ismernünk. Egyik jó barátja, Kahnweiler szerint életműve „fanatikusan” életrajzi jellegű, élményfüggő volt. Míg a „kék korszakát” (1901-1904) legjobb barátjának, Carlos Casagemas-nak a halálához kapcsolódó, nehezen feldolgozható gyásza vezérelte („akkor kezdtem el kékkel festeni, amikor eszembe jutott, hogy Casagemas halott”), „ rózsaszín korszaka” (1904-1906) első érdemi heteroszexuális kapcsolatához, első szerelmével, Fernande-dal való találkozásához köthető. Egy ennyire élményvezérelt festőnél elképzelhetetlen, hogy egy új alkotói korszak mögött ne állnának személyes élmények.
Pablo Picasso: Fernande Olivier portréja, 1909
Fernande Olivier megjelenéséig Picasso mind személyiségét, mind festészetét tekintve nagy utat járt be. De amíg festői fejlődése töretlen volt, és hamar vált érett, professzionális festővé, több alkotói korszakot megjárva, addig pszichoszexuális fejlődése vargabetűt írt le. Szoros barátságot tartott fenn férfiakkal, amely egyes esetekben homoerotikus jelleget öltött. Gidel szerint kamaszként, amikor nyolc hónapot tölt egy kis spanyol faluban, Hortában, „tüzes barátság” szövődött közte és egy tizenöt éves cigányfiú között. Annyira nőiesen nézett ki még fiatal felnőttként is, hogy egyik szobrász barátja, Manolo, tréfásan, mint saját lányát mutatta be franciául barátainak. Picasso már mindent értett, de beszélni még nem tudott franciául, így tiltakozni sem tudott a bemutatás ellen. Berthe Weill, vagyis „Weill mama” emlékirataiban leírta, hogy amikor sikerült Picasso több képét eladnia, és újabb képekért váratlanul felugrott a mesterhez, nagy megdöbbenésére Picassót és Casagemas-t egy takaró alatt találta. James Lord, egyik életrajzírója – maga is meleg – hasonló történetekből azt a meggyőződést alakította ki, hogy Picasso is meleg, csak éppen kontroll alatt tartja homoszexuális hajlamát.
Ezt a nőmentes korszakot Casagemas öngyilkossága zárta le Picasso életében. Ezt követően több futó kapcsolatot létesít szabados életű francia lányokkal, többek között azzal a Germaine-nel, aki miatt barátja véget vetett az életének. De nem érez rá a heteroszexualitás ízére. Közben gyászol, meggyászolja barátját, melankóliáját monokróm kék képeken festi ki magából. De mindez nem lett volna elég a gyógyuláshoz, ha nem érkezik meg Fernande, váratlanul és megkapó természetességgel. Ragyogó nőnek számított ekkor, vörös hajzuhatagával, zöld mandulaszemével, buja testével, amely első pillantásra magára vonzotta a férfiak tekintetét. Feltűnő eleganciája, illatos parfümje, divatos kalapjai és választékos francia beszéde kiemelték őt azok közül a nők közül, akikkel Picasso valaha találkozott.
Fernande Olivier
1904-ben, véletlenül, mindketten a “Bateau-Lavoirban” laknak. Fernande naplója szerint „van a házban egy spanyol festő, akivel egy ideje mindenütt összeakadok, ahol megfordulok a házban. Átható, mégis töprengő tekintettel figyel engem”.
A ház kapujában futnak össze egy záporesős augusztusi délutánon. Picasso nevetve nyom egy, az esőtől megmentett kis fekete cicát a lány kezébe. Rögtön meg is ragadja az alkalmat arra, hogy meghívja a lányt a műtermébe. Fernande, aki később könyvet szentel Picassóval való kapcsolatának, többféle, egymással ellentétes érzésekről számol be az első találkozásokkal összefüggésben. Taszította például a műteremben uralkodó szörnyű rendetlenség, amely később konfliktusaik egyik fő forrásává vált. Lenyűgözi és megriasztja a kék képekből áradó szomorúság. Viszont magát a festőt elragadónak látta. Picasso akkoriban „jóképű cipőpucolóra” emlékeztetett. Fekete és sovány volt. Két nagy szemének villogása élénk jelleget adott külsejének. Modora heves volt, de nem tűnt durvának. Korábbi férfiélményeihez képest Fernande számára felüdülés volt a Picassóval való találkozás.
Fernande Olivier (1881-1966), egy jegyző törvénytelen gyermeke eredeti neve Amelie Lang volt. Akkor változtatta meg a nevét, amikor elhagyta első férjét, aki verte őt. Abban reménykedett, nevének változásával eléri, hogy férje nehezebben tudjon a nyomára bukkanni. De ezt rajta kívül senki nem tudta. Egy szobrásznál, Laurent Debienne-nél húzódott meg, akinek segítségével bekerül a művészvilágba; több festőnek (Boldini, Cormon, Duran és Henner) áll modellt. Picasso szerette volna feleségül venni, de Fernande folyamatosan kikosarazta őt. Pedig a házassághoz Picasso szülei is áldásukat adták. Egyikük sem tudta az igazi okot, amely csak később derült ki.
Pablo Picasso: Nő körtékkel, 1909
Picassót annyira elbűvöli a szép és nyájas Fernande, hogy megismerkedésük első éveiben festményeinek a hangulata is megváltozik. A kék színt felváltja a rózsaszín. Kis szobájában „oltárt”, szentélyt emel Fernande-nak. Szövettel bevont faládára akasztja rá szerelme fehér selyemblúzát, azt, amelyet első randevújukon viselt. Két művirágokkal teli Lajos Fülöp váza fölé helyezi Fernande tusportréját Madonna címmel. Az imádat és az öngúny e furcsa keveréke tökéletesen tükrözi Picasso szerelmes lelkiállapotát.
Fernande lassabban izzott fel. „Igaz, hogy megszólaltak az érzékeim, de a szívem zárva maradt”, írta 1904 és 1905 között. „Valósággal imád, és ez meghat, mert látszik, hogy őszinte. Csak titokban tudom meglátogatni, mert nem szeretném, ha Laurent megtudná, hová megyek.”
Picasso mindent bevet, hogy teljesen magához kösse kedvesét. Vásárol Fernande-nak egy pipát, hogy beavassa őt az ópiumszívás bódulatába is. Hogy mennyire tulajdonított a festő az ópiumnak afrodíziákus hatást, nem tudjuk. Kétségtelen tény, hogy az ópium hatására – Fernande naplóbejegyzése szerint – „a szerelem érzése úgy bomlott ki bennem, mint egy virág”.
Egy évvel első találkozásukat követően Fernande elhagyta szobrász barátját és Picassóhoz költözött. A rendelkezésre álló információk szerint együttélésük első éve viszonylag zavartalan volt, viharossá csak fokozatosan vált. 1906 tavaszán Spanyolországba utaznak, hogy Picasso bemutassa barátnőjét szüleinek, akik úgy bánnak vele, mintha fiúk jegyese lenne. „Spanyolországban egészen másnak láttam Picassót, mint Párizsban. Vidám volt, nem annyira vad, ragyogóbb, lelkesebb. Boldog ragyogás áradt belőle…”, jegyezte fel Fernande.
Kees van Dongen: Fernande Olivier, 1907
A komolyabb feszültségek 1906 második felében kezdődtek. Fernande sokat adott a külsőre, és elvárta, hogy Picasso is divatosan, elegánsan öltözködjön. Gertrude Stein szerint a kalapok, a parfümök és a bundák érdekelték a legjobban, a festészet pedig a legkevésbé. Kivéve, ha Picasso őt festette. Érzékenyen reagálta le a végeredményt, különösen akkor, ha partnere nem úgy ábrázolta őt, ahogy az neki tetsző volt. Ezzel elárulta egyik legfőbb gyengeségét. Picasso pedig kihasználta ezt. Tudta, hogy azzal tudja legjobban megbántani Fernande-t, ha a külsejére, külső megjelenésére sokat adó asszonyt a vásznon nem szépnek és vonzónak ábrázolja. És ezen a ponton keresztezi egymást pszichológia és művészettörténet: Picasso olyan stílus kidolgozásába kezd, amely egyben a Nőhöz való legbelsőbb viszonyát is láthatóvá teszi. Elcsúfítja a Nőt. A „szétszabdalás” módszerének kifejlesztésével kísérleti laboratóriummá alakítja a műtermét. Ezen a módon aprólékosan tagolt síkokból alakítja ki az emberi alakokat.
Egyre többet vitatkoznak egymással. Gertrude Stein szerint egy ízben az apacsok miatt robbant ki közöttük ádáz vita. Fernande kétségbe vonta, hogy az apacsok többet érnek, mint a festők. Picasso amellett érvelt, hogy az apacsok értékesebbek, mert még egyetemük is van, ami a művészeknek nincs. Fernande dühében annyira megrázta Picassót. hogy egy gomb lehullott a férfi kabátjáról. „Most azt hiszed, szellemes vagy, pedig csak buta. Neked csak annyi jogcímed van a kiválóságra, hogy koraérett gyerek vagy”, vágta Picasso fejéhez.
Pablo Picasso: Avignoni kisasszonyok, 1907
A képeit „naplónak” jellemző Picasso 1906-1907 telén lefesti magát, amint ellágyultan néz egy csecsemőt kezében tartó nőt. Miután Fernande még a házassága elején elvetélt, valószínűleg ezzel összefüggésben képtelen teherbe esni. Látván, hogy Picasso mennyire szeretne gyereket, árvaházba rohan, hogy kielégítse kedvese gyermek iránti vágyát. De egyetlen kicsi gyermeket sem talál. Ezért egy kiskamaszkorban lévő lányt visz haza. A hányatott sorsú Raymonde – anyja, egy tuniszi bordélyház lakója – sorsa annyira megindítja Picassót, hogy ellágyult portrét fest róla. De Fernande képtelen úrrá lenni a lány zabolátlan természetén. Amikor volt szeretője, Debienne ágyában talál a lányra anyaszült meztelenül, egyre gyakrabban pofozza meg a lányt, aki ettől még kezelhetetlenebbé válik. A helyzet odáig fajul, hogy három hónappal kivételét követően visszaviteti az intézetbe. Picasso, aki megszerette Raymonde-t, nem tudja Fernande tettét megbocsátani. Bejelenti, hogy szakítani akar. Különköltöznek, ahogy több ízben is, végleges szakításukig. Közös barátaik onnan tudták, hogy Fernande hamarosan visszaköltözik a közben egyre sikeresebb festőhöz, amikor észrevették, hogy eladta valamelyik ékszerét, fülbevalóját, nyakláncát, gyűrűjét. Ha elfogyott a pénze, nem maradt más választása, mint Picasso.
Fernande Olivier és Pablo Picasso a Montmartre-on, 1906-ban
1907-től, a modern festészet születésének sorsdöntő évétől egyre többször csalják meg egymást. Hűtlenségük sajátos dinamikát követ. Eleinte konfrontatív jelenetekben próbálják a másikat meggyőzni saját igazukról. Később – belefáradva a meddő veszekedésekbe – különféle metakommunikatív utakat választanak neheztelésük kifejezésére. Fernande például más festők felkérésének eleget téve modellt ült nekik. Legjellemzőbb példa erre Kees van Dongen, aki 1907-ben többször is lefestette Picasso kedvesét. Egyik portréjával konstruálta meg azt a mandulaszemű nőtípust, amely később felkapott lett, és híressé tette alkotóját. De egy spanyol festő nője nem lehet múzsája más művésznek. Súlyosbító körülmény, hogy Fernande meztelen aktképekhez is szívesen hozzájárult. Picasso rettentő indulatait a festészetben vezette le, elcsúfítva kedvesét. Fernande erre újabb félrelépéssel reagált, amire Picasso is alkalmi kalandokkal válaszolt. Legutolsó kalandja éppen Fernande újdonsült barátnőjével alakult ki, Eva Gouellel, akivel azután, Eva haláláig, együtt maradt.
Fernande ebben az időben így panaszkodik Gertrude Steinnek: „Nem hiszem, hogy a dolog még helyrejöhet, Picassónak elege van belőlem… azt mondja, nincs mit a szememre hánynia, de nem bírja tovább és elege van belőlem.”
1912-ben Picasso ezt írta festőbarátjának, Braque-nak: „Fernande elpályázott egy futuristával. Mit kezdjek a kutyájával?” Bár Fernande viszonya nem tartott sokáig Ubaldo Oppival, a futurista festővel, az elszakadás folyamata visszafordíthatatlanná vált.
Az asszony később röviden úgy összegezte Picassóval való viharos kapcsolatát, hogy a nyomorban hűséges társa volt, a gazdagságban azonban már nem sikerült hűséges társának maradnia.
Irodalom
Chevalier, Denys: Picasso kék és rózsaszín korszaka. Corvina Kiadó, Budapest, 1981.
Gidel, Henry: Picasso. Európa Kiadó, Budapest, 2004.
Lord, James: Picasso és Dora. Vallomásos emlékirat. Háttér Kiadó, Budapest, 2004.
Olivier, Fernande: Loving Picasso. The Private Journal of Fernande Olivier. Harry N. Abrams, Inc., Publishers, New York, 2001.
Pablo Picasso – A gyermekkortól a kubizmusig 1881-1914. Ventus Libro Kiadó, Budapest, 2005.
Stein, Gertrude: Alice B. Toklas önéletrajza. Gondolat Kiadó, Budapest, 1974.
Walther, Ingo F.: Pablo Picasso. Az évszázad zsenije. Taschen/Vince Kiadó, Budapest, 2001.
Warncke, Garsten-Peter, Walther, Ingo F.: Pablo Picasso 1881-1973. Taschen/Vince Kiadó, Budapest, 2004.
Kommentek