Dante Gabriel Rossetti: Beata Beatrix, 1862-1871
Dante Gabriel Rossetti preraffaelita festő és költő (1828-1882) Beata Beatrix című festményén (1863-1871) látszólag a középkori költő, akitől a nevét kapta, Dante Alighieri (1265-1321) és szerelme, Beatrix története éled újra.
Dante Alighieri 1274 tavaszünnepén, kilenc éves korában ismerte meg a nyolcéves, bíborszínű ruhát és virágkoszorút viselő Beatrixt. Az Új élet című művében tényszerű tárgyilagossággal ír erről a pillanatról: „Ettől fogva számíthatom, hogy Ámor eluralkodott lelkemen, mely tüstént meghódolt neki, s képzeletem adta erejénél fogva oly erősen hatalmába vett, hogy mindent kénye-kedve szerint kellett cselekednem.”
Beatrix iránt érzett szerelme azonban nem teljesült be. Nagy a valószínűsége annak, hogy csalódásának sokat köszönhet az irodalomkedvelő olvasó. A lányt apja Simone de Bardihoz adta feleségül. Tetézte Dante szerelmi frusztrációját, hogy Beatrix huszonnégy éves korában, 1290 június 8-án meghalt. Boccaccio leírása szerint Dante vigasztalhatatlan volt: „Dante úgy megrendült, oly nagy s könnyhullató bánatba borult, hogy sokan a szerettei, rokonai és barátai közül már-már azt hitték, hogy szüntelen való siralmainak csak halála vethet véget: s úgy vélték, hogy ennek hamarosan áldozatul esik, mert semmilyen enyhületet sugalló és vigasztaló szóra nem hajlott. Nappalai az éjszakákkal és az éjszakái a nappalokkal folytak össze, amikor is egyetlen órát sem töltött el jajgatás, sóhajtozás és könnyeinek bőséges hullatása nélkül; s már két szeme kiapadhatatlan forrásnak látszott, úgyhogy mindenki csodálkozott, honnan árad belőle ez a szüntelenül sok könny, hogy sírását táplálja.”
A Beata Beatrix című festményen a révületben lévő Beatrixt láthatjuk a mennyországban, amint egy madár, a halál hírnöke az ölébe repül, és a fehér mák virágát ejti az asszony szorongó kezébe. Hogy nem egyszerűen Beatrix történetéről van szó Rossetti feldolgozásában, azt a mákvirág sejteti a nézővel. Ha ehhez még azt tesszük hozzá, hogy a képen Elizabeth Siddal (1829-1862), Rossetti felesége látható, aki a festmény készítésekor már nem élt – tehát nem ülhetett a képhez modellként, – így már bizonyossá válik számunkra, hogy Beatrix története valójában Elizabeth története. A kép egy tizenkilencedik században élt gyönyörű és tehetséges nő különös sorsának állít emléket. A kép keletkezésének idején írta Rossetti Az üdvözült lány (The Blessed Damosel) című költeményt, amely a Beata Beatrixhoz hasonló érzéseket és gondolatokat szólaltat meg: „Az üdvözült lány kihajolt/az ég arany kapuján;/ mély tónál mélyebben ragyogott,/ komoly, kék szeme rám;/kezében három liliom/s hét csillag volt a haján”.
John-Everett Millais: Ophelia, 1851-1852
Elizabeth, becenevén Lizzie Siddal nem csak Beatrix szerepében írta be nevét a művészet történetébe. John-Everett Millais híres képén is ő látható, Ophelia címmel (1851-1852). Mindkét szerep önmagát beteljesítő jóslatként harangozta be Lizzie szomorú sorsát.
A gyönyörű aranyhajú lány tizennyolc évesen egy divatkereskedésben kezdett dolgozni. Szabad idejében festőknek ült modellt. Így találkozott Walter Deverellel (1827-1854), akinek több festményén is szerepel. Deverell műtermében figyeltek fel rá a preraffaeliták, Millais és Rossetti is.
A modellszerep önbeteljesítő jellege már az Ophelia című kép keletkezésénél megérintette Siddalt. Millais vízzel teli kádba fektette a lányt, hogy lebegésével minél hitelesebben játssza a vízbe fúló Ophelia szerepét. Télen a kádban lévő vizet lámpával melegítették, hogy a modell ne fázzon meg. Egy alkalommal azonban a lámpa működésképtelenné vált. A jéghideg víztől Elizabeth súlyosan megfázott, és tüdőgyulladást kapott. Egyesek szerint tüdőtuberkulózisa erre az eseményre vezethető vissza, de erre semmilyen egyértelmű bizonyíték nincs.
Rossetti 1849-ben, 21 évesen ismerkedett meg Elizabeth-tel. Két évvel később sikerült elérnie, hogy a szép wales-i származású lány a Millais-kép befejezése után neki is modellt üljön. 1852-től – szenvedélyes szerelem keretében – már kizárólag Rossetti modellje, tanítványa és munkatársa lett. Későbbi sógora, William Michael Rossetti szerint ennél a nyúlánk, karcsú, zöldeskék szemű és aranyszőke hajú lánynál nem volt szebb nő Angliában. De ha megnézzük Siddal önarcképét, amely – szemben az idealizált ábrázolásokkal – feltehetően sokkal közelebb áll a valósághoz, egy törékeny, egyszerű és kissé riadt teremtést mutat. A két kép közötti jelentős különbség Rossetti és Siddal kapcsolatának sebezhetőségére utal. A felemás sikerű Ophelia-szerep után Beatrix szerepe következett, amely még halála után is kísértette őt.
Dante Gabriel Rossetti: Regina Cordium (Szívek királynője), 1860
Rossetti éppen akkoriban, Elizabeth-tel való megismerkedésük idején fordította le angol nyelvre Dante műveit. Ebben az időben különösen, de valójában egész életében, a nagy költő Beatrixhez fűződő szerelme bűvöletében élt. Saját magát Dantéval, Elizabeth-et Beatrix-szel azonosította. Ekkor születtek sorra a Beatrix képek. Az elsőn – Beatrix halálának első évfordulója címmel (1853) – a fejedelmi nő éppen meglátogatja a kiváló Dantét, amint éppen önéletrajzán dolgozik. A későbbi Beatrix-képeken Elizabeth hosszú, előkelő zöld ruhát visel, és rajongók tömege veszi körül.
Egymás iránti érzelmi elköteleződésüket követően Siddal rajzolni és festeni tanult Rossettitől. A kor legjelentősebb angol művészeti kritikusa, John Ruskin évi 150 fonttal támogatta festői munkásságát rajzaiért és festményeiért cserében. Verseket is írt, a költészetbe gyermekként szeretett bele, és ehhez a véletlen, azaz egy vajas-doboz fedőjeként használt újságpapír segítette hozzá. Az újságpapíron az angol koszorús költő, Alfred Tennyson egyik költeménye volt látható, amelyet Elizabeth elolvasott. A Rossettivel kialakult viszony idején írt versei – komor témájukkal – a szeretet elvesztéséről, az igaz szerelem képtelenségéről szóltak. Egy kritikus szerint versei egyszerűségükkel a régi balladák hangulatát idézik.
Ha Elizabeth boldog lett volna Rossetti mellett, nem írt volna szomorú verseket, mondhatnánk. De még ebben sem lehetnénk biztosak, hiszen a költői hagyományok átírhatják a valóságot. Több jel is utal azonban arra, hogy Elizabeth mégis csak saját lelke borongósságát írta meg verseiben.
A kor divatjának megfelelően Rossetti vette rá Elizabeth-et, hogy ópiumot szívjon. Mentségére legyen mondva, nem tudta, hogy kedvese ezzel végzetes útra lépett. Az asszony viszonylag gyorsan vált függővé. Az ópium legyöngítette amúgy sem erős immunrendszerét. Tüdőbetegsége romlott, az ópium legitimitását növelve, mivel az orvosok – köhögési rohamokra – akkoriban ópiumot írtak elő. Az ötvenes évek második felében egyre gyakrabban szorult kezelésre. Kezelőorvosai környezetváltozást javasoltak neki, ezért hónapokra Párizsba és Nizzába utazott. De egyre rosszabb egészségi állapotba került. Rossetti új modellek után nézett. Műtermében Elizabeth elveszítette korábbi kizárólagos modell-pozícióját. Az új modellek egyben új szerelmi tárgyakat is jelentettek a festőnek. Minderről Elizabeth is tudott. Tünetei súlyosbodása Rossetti visszaszerzésének egyetlen eszközévé vált.
Elizabeth Siddal: Önarckép, 1864
Szomatikus betegségei depresszióval ötvöződtek. Ruskin szemére hányta Rossettinek, hogy elhanyagolja kedvesét, és nem házasodik össze vele. A festő még a családjának sem merte Elizabeth-et bemutatni, mert félt nővérei kritikájától Siddal bárdolatlan viselkedése miatt. Egyik húga, Christina Rossetti A művész műtermében című versében (1856) Elizabeth-et mennyei jelzőkkel látta el, bátyja áradozó megnyilvánulásai alapján. Rossetti úgy érezte, hogy az általa megkonstruált Elizabeth Siddal-képet lerombolja a személyes találkozás.
Az esküvőre is a nyilvánosság kizárásával került sor 1860 május 23-án a hastings-i St. Clement templomban, mindössze két, utcán felkért tanú jelenlétében. Elizabeth annyira gyenge volt, hogy az öt perc sétaútnyi távolságban lévő templomig sem tudott gyalog elmenni, vinni kellett. A templomban egy örökmécses őrzi az esküvő emlékét.
Nem sokkal később a már súlyos beteg, de gyermek után vágyó Elizabeth teherbe esett. Ez az esemény az asszonyt kimozdította a mélypontról, és egy csapásra átrendezte az életét. De ez nem sokáig tartott. A gyermek holtan jött a világra. Elizabeth-en ekkor újra eluralkodott a depresszió. 1861 második felében másodszor is teherbe esett. Ekkor azonban nem várta meg, hogy újabb halott gyermeket hozzon világra: 1862 elején halálos adag ópiumot vett be. Rossetti éppen szokásos tanári munkáját végezte a dolgozók főiskoláján. Amikor hazaért, képtelen volt újraéleszteni. A kihívott több orvos egyike még gyomorszondát is alkalmazott, mindhiába. Elizabeth meghalt. Bár a halottkém véletlen balesetnek minősítette a történteket, nagyobb a valószínűsége annak, hogy a szerencsétlen asszony öngyilkos lett. Erre az asszony Rossetti által megtalált feljegyzései utalnak.
Rossetti egyedül maradt fájdalmával. Bűntudat kínozta. Talán ezért is szánta rá magát arra, hogy Elizabeth temetésén verseinek egyetlen példányát észrevétlenül az asszony hajkoronája közé csúsztassa…
Elizabeth Siddal fényképe
Egy évvel Elizabeth halála után emlékezetből kezdte festeni a Beata Beatrix című festményét, amelyet többször is átdolgozott. A mű befejezése elhúzódott. Akkor fejezte be, amikor arra a meggyőződésre jutott, hogy látási nehézségei megakadályozzák a festői munkában. Ekkor már szinte csak verseket írt. Már a versek címéből is következtetni lehet arra, hogy beszűkülten foglalkozott kedvese halálával: Az üdvözült lány, Elválás, Az arckép. Az elválás (Parted Love) című versben arról ír, hogy a napok kedvese gyilkos hiányával, értelmetlenül telnek az életében: „Mit hozhat ez a harc-sujtotta nap/ s minden ostromló ellenségedet/ felbujtó éj – mikor a szeretett/ lényről sem kép, sem hang ma hírt nem ad?/ Most, amikor vert had gyanánt szalad/ minden órád, s kéjben dédelgetett/ érzékeid csak azért küzdenek,/ hogy délpontról alkonyba hulljanak?”
Amikor újabb verseskötetét sajtó alá rendezte, Rossetti ügynöke, Charles Howell rávette a szerzőt, hogy szerezze vissza az Elizabeth sírjába rejtett verseket. 1869-ben az éj leple alatt, lámpással és ásóval a kezében Rossetti beosont a londoni Highgate Temetőbe, kiásta felesége sírját, és magához vette az eltemetett kéziratot. Vajon mit érezhetett, mire gondolhatott, amikor felesége maradványai között turkálva végre megtalálta az értékes dokumentumot? Hogy meglopja, kirabolja kedvesét? Elveszi, ami az övé? Csak tévedésből tette a sírba?
Charles Augustus Howell, aki Rossetti mellett volt ebben az időben, később azt terjesztette, hogy amikor a koporsót barátja felnyitotta, megdöbbent attól, hogy a holttest mennyire megőrizte eredeti állapotát, és Elizabeth hajkoronája mennyit nőtt halála óta.
Rossetti ekkor már súlyos alvászavarral küszködött, melyre chlorálhidrátot szedett. Felesége halálával kapcsolatban bűntudata feloldhatatlannak bizonyult. Az őt körülvevő világot ellenségesnek érzékelve egyre zárkózottabb életet élt. Alkoholproblémái és chlorálhidrát függősége rendkívül labilissá tették az idegrendszerét.
George Frederic Watts: Dante Gabriel Rossetti, 1871
Az utolsó trauma életében Robert Buchanan kritikai pamfletjének megjelenése volt, amelyben a szerző élesen bírálta költészetét. Rossetti ekkor összeomlott, majd meghalt. Egyesek szerint krónikus veseelégtelenség végzett vele, mások szerint öngyilkosságot követett el.
Az Arckép című vers megmutatja Rossetti lelki útját a Beata Beatrix megfestéséhez: „Ó, kegyes Isten, aki csupa részvét,/ ó szerelem! Hadd, hogy ujjam alatt/felragyogjon kedvesem képe, s hadd/ mutassa lelke legbelső egészét:/ hadd lássa, kit mély céllal vonz a szépség,/ tul szeme fényén, amint lángra kap,/ s tul mosolyán, mely gyűrűz, mint a hab,/ hogy tárul benne teljes tenger és ég./ Lám! Sikerült. A karcsu nyak felett/ hangról, csókról némán is vall a szája,/ az árnyas szem multat lát és jövőt./ Arca ereklyetartó. Ne feledd/ hogy ezután (ó, szerelem csodája!)/ hozzám jöjj, ha látni kívánod őt.”
Irodalom
Boccaccio: Dante élete (fordította: Füsi József) Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1986
Browning – Rossetti. Az angol líra kincsesháza. Európa Kiadó, Budapest, 1958
Elizabeth Siddal. Wikipedia: http://en.wikipedia.org/wiki/Elizabeth_Siddal
Lizzie Siddal – Victorian Supermodel. http://scandalouswoman.blogspot.hu/2009/05/lizzie-siddal-victorian-supermodel.html
Pina, Stephanie: Pre-Raphaelite Marriages: Dante Gabriel Rossetti and Elizabeth Siddal. http://preraphaelitesisterhood.com/pre-raphaelite-marriages-dante-gabriel-rossetti-and-elizabeth-siddal/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: