Oskar Kokoschka: Nő kékben 1919
A stuttgarti Városi Galériában van egy festmény, amelynek a címe: Nő kékben. Oskar Kokoschka festette 1919-ben. Ez a kép legalább olyan titokzatos, mint a Mona Lisa. A gyanútlan néző azt gondolná, hogy a festő meglátott az utcán egy kék ruhába öltözött asszonyt, és annyira megragadta a látvány, hogy gyorsan lefestette. De az is az eszébe juthat a nézőnek, hogy a műteremben a festő modelljének aznap az jutott az eszébe, hogy kék ruhát vegyen fel. De ez a történet ennél sokkal összetettebb.
1918. nyarán Hans Posse, a drezdai Művészeti Galéria igazgatója háza elé egy nagy ládát tettek. Az ember nagyságú babát, amely rengeteg fűrészporba ágyazva feküdt a ládában, Oskar Kokoschka festő rendelte meg Hermine Moos-tól, az ismert babakészítőtől. Kokoschka éppen Possénál bérelt egy lakosztályt. Ebben a házban próbálta kiheverni világháborús, és egy szenvedélyes szerelem során szerzett narcisztikus sérüléseit. A ládát két szállító cipelte fel a festő emeleti lakásába. Kokoschka leplezetlen izgalommal bontotta ki a ládából a babát, amely szerelme, Alma Mahler élethű mása volt. Ebben a pillanatban Orpheusznak képzelte magát, aki Eurüdikét hívta elő az alvilágból. Ez a pillanat volt az ihletője Orpheusz és Eurüdike című drámájának, amelyet 1923-ban mutattak be. A bemutatón Alma Mahler is ott ült a nézőtéren.
A baba története azonban nem ekkor kezdődött. Egészen pontosan nem is lehet tudni, mikor és hol. Lehetséges, hogy a bécsi Práterben, sok-sok évvel ezelőtt, egy bódé indította el Kokoschka fantáziáját. Almával fedezték fel ezt a bódét, amelyben dróton húzogatott életnagyságú bábuk voltak, hétköznapi maskarákban, cilinderrel a fejükön vagy éppen világháborús katonakosztümben, fel és alá mozogva. A közönségnek fagolyóval kellett eltalálni a bábuk fejét. Egy kisfiú figyelte a játékosokat, ő szedte össze és osztotta ki a fagolyókat. Egy-egy bábu feje a jól irányzott dobástól lehullott. Kokoschka a kis „bábugyilkosról”, aki hagyta, hogy legyilkolják a bábukat, megjegyezte, hogy igazi gyilkos lesz belőle, ha megnő.
Az Oskar Kokoschka által tervezett és Hermine Moos által készített Alma-baba
De még korábbra is visszamehetünk az időben, 1912-ig. Carl Moll, Alma anyjának második férje közvetítése nyomán ekkor találkozott Kokoschka Alma Mahlerrel, Gustav Mahler özvegyével. Mollék lakása költők, írók és festőművészek találkozóhelye volt, Oskar is megfordult itt több ízben. „Van itt egy zseniális fickó, a te helyedben lefestetném magam vele”, ajánlotta Moll Almának. Alma későbbi elmondása szerint Kokoschka a bemutatkozás után mereven bámulta őt – feltételezhetően annyira elbűvölte a gyönyörű nő, s ezt nem tudta elviselni – és azt ajánlotta, hogy inkább zongorázna közben. De így sem ment a festés. Kokoschka szünetet kért. Amikor felálltak, a festő váratlanul és határozottan átölelte Almát, aki az ölelésnek ezt a módját korábban soha nem tapasztalta. Oskar gyorsan távozott a helyszínről, majd ahogy hazaért, levelet írt, amelyben megkérte Alma kezét. Az első találkozás története Kokoschka tolmácsolásában némiképp különbözik Almáétól. Alma nemcsak zongorázott, Izolda szerelmi halálát is elénekelte. A festés kezdeti nehézségeit arra vezette vissza, hogy azelőtt soha nem festett olyan nőt, aki mintha első látásra beléje szeretett volna.
Ahhoz, hogy megértsük a fenti találkozás mélységeit, szemügyre kell vennünk Oskar Kokoschka viszonyát a nőkhöz. Két nő, két típus hatott személyisége fejlődésére. Az anyja, aki feltétel nélkül és sok kényeztetéssel rajongott érte még felnőtt korában is. Nehezen engedte ki szorításából szeretett fiát. Végig rossz szemmel nézte az özvegy és idősebb nő jelenlétét fia életében. Amikor már véget ért viszonyuk Almával, de Oskar még próbálkozott visszaszerezni őt, anyja többször elment Alma házáig, ahol egész éjszaka fel-alá sétált, kezét zsebében tartotta, azt sugallva, hogy pisztoly van nála, amellyel bármikor lelőheti „vetélytársát”. A másik nőt Kokoschka élete első szerelmének nevezte. Tanárnő volt, Oskar első tanítója, igen szigorú asszony. Fallikus jellegét csupasz karján egy kígyót utánzó arany karperec is jelképezte. A cseperedő Oskart vonzotta a nő karja, a karján lévő kígyó, a tanárnő testi érintése, amelyhez úgy tudott hozzáférni, hogy a feladott házi feladatok elvégzése nélkül ment rendszeresen az iskolába. Ilyenkor a tanárnő a térdére fektette és elfenekelte.
Hermine Moos bábkészítő Alma-babával 1918
Almában Oskar mindkét nőt megkapta. Fallikus, amennyiben öntörvényű, határozott, művelt és okos nő volt, aki egész életében ügyelt arra, hogy anyagi függetlensége révén soha ne legyen a férfiaknak kiszolgáltatva. Ugyanakkor anyjára emlékeztette azzal, hogy képes volt ideig-óráig alávetni magát a kedves férfi akaratának, lágy volt és végtelenül türelmes. Bár hamar rájöhetett arra, hogy ő, a víz, Oskar Kokoschka személyében szó szerint a tűzzel találkozott. Pöchlarnban, Oskar szülővárosában születése éjszakáján tűz ütött ki, s talán emiatt a festő csaknem piromániásan vonzódott a tűzhöz. Gyermekkorában felgyújtott egy hangyabolyt, hogy Trója égését demonstrálja két szomszéd kislánynak, akiket ezután eltiltottak tőle. Közös házuk kandallója fölé freskót festett Almának, amelyen lángokból kiemelkedő szerelmespárt ábrázolt. Annyira lenyűgözte Almát Oskar brutalitása, robusztus, csiszolatlan személyisége és lehengerlő tehetsége, hogy idős korában is úgy emlegette a festőt, mint élete férfijai között a legszuggesztívebbet. Alma az együtt töltött három évet heves szerelmi harcként jellemezte, amely „görcs, pokol, üdvösség” volt. Kokoschka úgy akarta birtokolni Almát, ahogy az anyja birtokolta őt. Senkire nem volt szabad ránéznie, senkivel nem beszélhetett. A múltjára is féltékeny volt. Közös házukba nem vihette a Gustav Mahlerről készült festményeket, még Rodin Mahler-szobrát sem. Ha valaki mégis látogatni merte Almát, vérig sértette az illetőt. Nyakát és karjait teljesen eltakaró ruhákat kellett viselnie. Nem ülhetett keresztbe font lábbal. Kokoschka féltékenysége Alma szerint az „abszurditás határáig” ment. Oskar egyik arcmását „szellemi-lelki védelmezőként” adta Almának. Ezt a képet, bármelyik ideiglenes szálláshelyén, szállodai szobában, bárhol, ahol megszállt, a falra kellett tennie. S ha kiderült, hogy nem tette, vulkánként támadt rá. Ahogy Alma fogalmazott önéletrajzában, „betöltötte és összetörte az életemet”. Az összetört élet gondolata megjelent Kokoschka egyik legszebb festményén, a Szélmenyasszony című képen is, amelyen kettejüket tengeren hánykódó hajóroncson ábrázolta.
Oskar Kokoschka: Szélmenyasszony 1914
Később Alma, aki ízig-vérig társasági nő volt, a bécsi szalonok sztárja, azért távolodott el érzelmileg, majd szakított Oskarral, mert féltékenységével kedvese vidéki magányba kényszerítette őt. Kokoschka pedig azért szakított Almával, mert születendő gyermeküket az ő tudta és beleegyezése nélkül elvetette. De míg Oskar szakítását indulatok vezérelték, és valójában képtelen volt kiszakadni a három év alatt felépített szimbiózisból, Alma szakítása végleges volt. Rá egy évre már férjhez is ment Walter Gropius építészhez.
A szakítás során festette feketére műterme falát, és vett egy kanárit, hogy Almát helyettesítse. A kanári úgy viselkedett Oskarral, ahogy Oskar Almával. Rendkívül féltékeny volt minden nőnemű lényre, aki a műtermet látogatta. Ilyenkor csőrével szájon csapta a gazdáját.
A baba egyik gyermekkori előalakja a falábú Meluzina szomszédkisasszony lehetett, a festő barátnője, aki csodálatos történetekkel traktálta őt. Legalább is addig, amíg kútba nem ugrott. Halála búskomorságot és alvajárást váltott ki Kokoschkából. Szüleinek el kellett torlaszolniuk az ablakát, nehogy összezúzza magát éjszakai mászkálás közben.
A két szerelmes 1914-ben szakított egymással, de Alma még négy év múlva is betöltötte Oskar életét. Ekkor döntött Kokoschka úgy, hogy végleg lerendezi a „Mahler-ügyet”. Ahogy Életem című könyvében fogalmaz, meg kellett akadályoznia, hogy „újra áldozatul essen a végzetes Pandora-szelencének”. Szállásadó gazdájával, Posse doktorral egyeztetve rendelte meg a Mahler-babát. A ház egyik cselédjét kérte fel komornának. Az élénk képzeletű csinos szász lányt, Huldát átkeresztelte Reserl-nek. Reserl Szent Teréz nevének rövidítése. Főkötőt és batiszt kötényt kapott, fekete selyemharisnyával. Amíg a baba elkészült, Oskar párizsi fehérneműt és ruhákat vett a babának.
Oskar Kokoschka: Önarckép bábuval 1921
A szövet-és fagyapotból készült életnagyságú Alma-baba megérkezése ünnepnap volt Oskar életében, bár több forrás szerint sem volt a babakészítő munkájával megelégedve. Az arcát már ő festette ki úgy, ahogy Alma az emlékezetében élt. Reserl-lel úgy hívták, „a csöndes asszony”. Szemben az igazival, Alma-baba nem adott semmilyen okot a féltékenységre, nem is vitatkozott urával és parancsolójával. Csöndben fogadta el sorsát, gazdája kénye-kedvének való kiszolgáltatottságát. A komorna szerepe egyrészt a baba öltöztetésében, részben a baba körüli kultusz kialakításában és napi programjainak a propagálásában merült ki. El kellett terjesztenie városszerte, hogy mekkora csábereje van, hogy nem tudni, honnan származik és hogyan került a városba. Tudomást szereztek így az emberek például arról, hogy Kokoschka aznap éppen fiákert rendelt, és a napsütésben kikocsikázott vele. Arról is hírt kapott a világ, hogy a festő operapáholyt bérelt, így bárki megtekintheti a furcsa párt, ha jegyet vált az operába. Oskar tehát arra törekedett, hogy minél többen lássák együtt a babával. Míg a kanári és a műterem fekete fala a belső gyászmunka kellékei voltak, addig Alma-baba már a külvilágnak szólt, és az Almától való végső rituális elszakadáson kívül Oskar Kokoschka festő különc személyiségét népszerűsítette, művészi nimbusza kialakítását is szolgálta.
Alma-baba
A baba úgy pusztult el, ahogy élt: botrányosan. Gazdája estélyt adott barátainak a baba tiszteletére. Erre az estre szerződtette az Opera Kamarazenekarát is, amelynek tagjai elegáns ruhában a barokk kerti szökőkút medencéjében játszottak. Fáklyák lobogtak. Reserl úgy vonultatta fel a babát, mintha divatbemutatóra hozta volna. A mutatványnak hatalmas sikere volt. Egy szép velencei kurtizán felajánlotta Kokoschkának, hogy szívesen látja a hálószobájában, ha megunja egyszer a babát. Rengeteg bor fogyott, mindenki a részegségig ivott. Tetőfokára hágott a hangulat. A mulatság közepette egyszer csak a baba feje lehullott, és vörösbor ömlött rá. Úgy nézett ki, mintha lefejezték és vérbe borult volna. Kora reggel a rendőrség azzal állított be, hogy hulla fekszik a kertben. Valóban „hulla”, Alma-baba hullája feküdt vörösborban ázva a kertben. Azé az Alma-babáé, amely sok éven át – Alma Mahlert (az „anyát”) helyettesítve, egyfajta átmeneti tárgyként – hozzájárult Oskar Kokoschka festő felnőtté válásához. Ez az Alma-baba látható a gyász színével, a kékkel átitatott festményen.
Irodalom
Kokoschka, Oskar: Életem. Gondolat, Budapest, 1974.
Mahler-Werfel, Alma: Férjeim, szerelmeim. Gondolat, Budapest, 1991.
Giroud, Francoise: Alma Mahler avagy a hódítás művészete. Európa, Budapest, 2001.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: